Domiter Dorka 2. helyezést ért el az Országos Mesterecset rajzpályázaton; téma a takarékoskodás volt.
AktuálisVersenyekÚjabb animációs elismerés
A Szombathelyi Művészeti Szakgimnázium és Technikum mozgókép- és animációtervező szakos diákja, Domiter Dorka 2. helyezést ért el az Országos Mesterecset rajzpályázaton, melynek témája a takarékoskodás volt.
2023. március 9-én Budapesten a Magyar Államkincstár Dísztermében került megrendezésre a díjátadó. Az immár 7. alkalommal megrendezett pályázat a takarékoskodásra, valamint az Államkincstár és a családok kapcsolatára építette témáját; az óvodástól a középiskolás korig terjedő korosztályt célozta meg. Domiter Dorka 9/B-s diákunk digitális rajzzal nevezett, így a digitális pályaművek kategóriában nyerte el a szakmai elismerést. A díjakat a Magyar Államkincstár elnöke, Bugár Csaba és Tavaszi Zsolt államháztartási és pénzforgalmi szolgáltatásokért felelős elnökhelyettes adta át.“A beadott pályamű a Családom és a Kincstár témakör alapján lett elkészítve, melynek címe: Családi persely. Ebben a témában figyelembe kellett venni, hogy a Kincstár hogyan folyik bele a családod életébe.”
(Dorka díjazott munkája)
(Szentgotthárdiak a díjátadó előtt: Horváth Tibor tanár úr, Ila Csenge és Domiter Dorka pályázók.)
(Öröm a díjátadás után.)