Hírek

Filmfesztivál részvétel

2026.01.25.by admin

Egykori és jelenlegi animációs diákunk filmjét is bemutatják rangos filmfesztiválon.

Iskolánk mozgókép-animáció szakjának egy-egy korábbi és jelenlegi növendéke komoly nemzetközi és hazai fesztivál bemutatkozás elé néz.

A szakmai képzés alkalmazott fotográfia szakaszában, 2014-ben érettségizett Feiner Janka, aki már középiskolásként több stopmotion technikájú animációt készített. Lángbogár a zsebemben című mester szakos alkotásával meghívást kapott a február 12. és 22. között megrendezendő 76. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál Generation Kplus elnevezésű szekciójának versenyébe. A kisfilmről a Magyar.film.hu szakmai portál írását ajánljuk az érdeklődőknek.

Sárközi Levente 10. évfolyamos diákunk tavaly ősszel az AGORA Savaria Filmszínház kamaratermében nagysikerű, teltházas vetítésen már bemutatta a Devil day című 80 perces, horror műfajú munkáját, amelyben iskolánk több diákja és tanára is vállalt kisebb-nagyobb szerepeket, illetve társalkotói munkát, illetve a film több helyszínét is a Művészeti terei adták. Levente alkotását a február 2. és 8. között megrendezendő 46. Magyar Filmszemle játékfilmes kiemelt információs szekciójában fogják vetíteni. Itt érhető el a film Filmszemlére invitáló előzetese: https://www.youtube.com/watch?v=w4-KNzNECg8

Jankának és Leventének valamennyi alkotótársukkal együtt sok sikert és kedvező média- és közönségfogadtatást kívánunk!

© Szombathelyi Művészeti Szakgimnázium és Technikum – Minden jog fenntartva
A honlapon található szövegek, képek, videók és hang állományok felhasználásához az iskola előzetes engedélye szükséges.