Hírek

Nemzetközi koncertcsoda

2026.01.22.by admin

A Youth Orchestra Alpe Adria szimfonikus zenekar először adott koncertet Magyarországon.

A Szombathelyi Művészeti Szakgimnázium zenész diákjai 2022 óta vesznek részt az Alpok-Adria Ifjúsági Szimfonikus Zenekar munkájában, amely együttes a régió országainak fiatal zenészeit foglalja magában. 2026. január 21-én ausztriai, szlovéniai és olaszországi koncerteket követően léptek fel a Bartók Teremben.

Az est háziasszonya, Tóth Renáta Zsanett elsőként Rápli Róbert igazgatót szólította színpadra, aki a rendező iskola nevében üdvözölte a közönséget. Köszönetet mondott Eduard Lannernek, a gráci konzervatórium vezetőjének, akinek a kezdeményezésére indult el a közös projekt. Ezt követően Horváth Soma alpolgármester méltatta a nemzetközi zenei összefogást. Molnár Dániel, a szakgimnázium zeneművészeti igazgatóhelyettese a támogatók munkáját köszönte meg.

A két félidős koncerten igen nívós műveket szólaltatott meg nagyszerűen a nemzetközi ifjúsági zenekar, egyebek mellett Paganini hegedűversenyét is, melyet azért hallani ritkán koncerttermekben, mert kevés szólista képes azt eljátszani. Nos, Benjamin Schmid osztrák hegedűművész ezt megtette, és óriási sikere volt, a ráadás szóló sem maradt el részéről. (A művész portfóliójából kiemelkedik, hogy 1992-ben egyszerre nyerte el a Mozart-díjat, a Beethoven-díjat és a Carl Flesch Verseny közönségdíját. Kuriózum az is, hogy Benjamin Schmid az Osztrák Nemzeti Banktól kölcsönzött 1718-as Stradivari „ex Viotti” hangszerén játssza koncertjeit.)

„A nemzetközi zenekar hatalmas sikert aratott: hosszú vastapssal ünnepelte az ifjú zenészeket a Bartók Terem közönsége.” – tudósított a Savaria Fórum.

Ez a fantasztikus zenei est jóval több volt egy nívós szimfonikus zenekari koncertnél; megmutatta, hogy értelmes szakmai célok mentén milyen nagyszerű produkciókra képes az ifjúság. Az a generáció, amelynek már átjárhatók az országhatárok, akik számára nem a származás, hanem a közös értékek azok, melyek meghatározzák az együttműködést és nemes hivatásukat.

A koncert kiváló karmestere Slaven Kulenovic volt.

Fotók: Nagy Jácint (Savaria Fórum)

 

© Szombathelyi Művészeti Szakgimnázium és Technikum – Minden jog fenntartva
A honlapon található szövegek, képek, videók és hang állományok felhasználásához az iskola előzetes engedélye szükséges.