A napokban adta le a kéziratot a Szülőföld kiadónak a szerzőpáros, az iskola korábbi és mai igazgatója, Vízkeleti Julianna és Rápli Róbert. Ennek apropóján igazgató urat kérdeztük a könyvről.

– Az 50 éves jubileum kellő okot szolgáltathat egy ilyen témájú könyv megírásához, de mégis mi inspirálta önöket arra, hogy ekkora vállalkozásba fogjanak?

– Valóban nagy dolog, hogy 50 éve itt vagyunk Szombathelyen és a régióban egy különleges iskolaként, és hogy stabilan, tisztességesen, na, jó: magas színvonalon működünk. Egyszóval eljött az ideje az eddigiek összegzésének.

Számomra mindig is fontos volt úgy általában is a szellemi örökség megőrzése, a tradíciók ápolása és azok jó értelemben vett propagálása. Már évekkel ezelőtt elhatároztam, hogy méltó módon megemlékezünk szeretett iskolánk fennállásának 50 éves jubileumáról. Nagy örömömre partnernek bizonyult ebben a tantestület, hiszen a kollégák és a diákok aktivitása nélkül aligha lehetne a jubileumi évet tisztességesen megünnepelni színvonalas rendezvényekkel, koncertekkel, kiállításokkal, kiadványokkal. Aztán tovább gondoltam a dolgot talán történelemtanári fejjel is: fél évszázad már van akkora időszak, hogy érdemes legyen azt feldolgozni egy könyv formájában is, különösen annak ismeretében, hogy most még elérhetők azok az autentikus (primer) források, melyek nélkülözhetetlenek a történet hiteles leírásához, például többségében még meginterjúvolhatók az alapítók, az irattárakban pedig zömében fellelhetők a szükséges dokumentumok. Miközben a megvalósítást tervezgettem, kiderült, hogy elődöm (egykori és általam nagyra becsült tanárom), a nyugállományban lévő Julika néni évek óta fontolgatja már, hogy feldolgozza nemcsak a művészeti szakgimnáziumnak, hanem elődintézményének, az Entzbruder Dezső Egészségügyi Szakközépiskolának is a részletes történetét, és ehhez már végzett is némi kutatómunkát. Így aztán egymásra találtunk, mondhatom, hogy összeölelkeztünk a közös célban, és ettől kezdve felgyorsultak az események.

Tavaly nyáron láttunk neki aktívabban a dokumentum-gyűjtésnek és a könyvírásnak. Elosztottuk egymás között a feladatokat, hiszen azok meglehetősen szerteágazók voltak. Felállítottunk magunknak határidőket is, melyeket szerencsére sikerült tartanunk. Számos mai és több nyugdíjas pedagógus, öregdiák is lelkesen segítette a munkánkat; hozták a régi újságcikkeket, fotókat, történeteket és ötleteket. Köszönet érte.

– Nem félnek attól, hogy túlságosan elfogult lesz egy olyan iskolatörténeti könyv, amit maguk az iskola igazgatói írnak? Nem okozott ez önöknek nehézséget?

– Kétségtelenül mindig fennáll a veszélye az elfogultságnak, ha nem kívülálló dolgozza fel az adott témát, bármilyen területről is legyen szó. De nem tartom ördögtől valónak azt sem, ha némileg érződik majd a személyes kapcsolatunk, kötődésünk az iskolához. Miért is ne? Jómagam például nemcsak igazgató és tanár, hanem diák (mi több, diákrektor) és szülő is voltam ebben az iskolában. Mindamellett a tárgyilagosság vezérelt minket a könyv megírásakor, szóval az olvasó ne valamiféle nosztalgikus vezetői anekdota-gyűjteményre számítson!

Azt gondolom, hogy a munkánkat hitelesítheti, hogy szerzőtársammal ketten együtt és egymást követően összesen 45 évig voltunk az iskola vezetői. Persze Julika nénié az előny, aki előbb 1979-től 1990-ig igazgatóhelyettes volt Kőfalvi István igazgató úr mellett, majd 21 éven át, egészen 2011-ig tevékenykedett igazgatóként, én pedig 2012-től vagyok az intézmény vezetője. Mindez jelentős előnyökkel is jár egy ilyen jellegű munkában. Például könnyebben elérhető, előkereshető volt számos iskolai dokumentum, a számítógépünkön, vagy a régi pendrive-okon ott voltak az éves vezetői beszámolók, statisztikák.

És nem elhanyagolható az sem, hogy átfogó tapasztalatokkal rendelkezünk a témát illetően. Itt főleg arra gondolok, hogy kevés olyan érdemleges dolog történhet egy intézmény életében, amiről ne lenne több-kevesebb ismerete egy vezetőnek, vagy éppen ne lenne maga a vezető a változtatások, események inspirálója, tevékeny alakítója.

Elmondhatom „védelmünkben” még azt is, hogy az írás műfaja sem áll távol tőlünk, van ebben némi gyakorlatunk. Julika néni magyar szakos tanárként több tudományos igényű szakmai tanulmányt és oktatási segédanyagot írt már korábban, jómagam pedig mellékállásban csaknem két évtizedig közéleti-kulturális újságíró és szerkesztő voltam regionális médiumoknál. Őszintén bízom benne, hogy ebbéli rutinunk a könyv javára szolgál, és hogy a téma tárgyilagos megközelítése mellett kellően közérthető és olvasmányos lesz a szöveg akár egy kívülálló számára is.

– Miről lesz szó konkrétabban a könyvben, és hogy fog majd kinézni?

– Talán nem meglepő, hogy a könyv alapvetően kronologikus felépítésű. Ám a történet feldolgozása nem 1975-tel, a zeneművészeti tagozat elindulásával kezdődik. Szerzőtársammal érdemesnek találtuk részletesebben is bemutatni a kulturális előzményeket mind a zenei, mind az 1990-ben felálló képző-és iparművészeti tagozat vonatkozásában, mivel Szombathelyen legalábbis közvetve egészen a 19. századig visszavezethetők a középfokú művészeti szakképzés előzményei. Ebből fakadóan a könyvünk nemcsak iskolatörténeti, hanem helytörténeti, művészettörténeti vonatkozású is egyben.

Természetesen sok dokumentumot feldolgoztunk, levéltári, könyvtári, irattári kutatásokat végeztünk, interjúkat késztettünk. Igyekeztünk emléket állítani az 50 év legfontosabb mérföldköveinek, eseményeinek, de talán érthető, hogy nem törekedhettünk a teljességre, hiszen lehetetlen vállalkozás lett volna akárcsak egy mondat vagy bekezdés erejéig is szólnunk arról a többezer programról, koncertről, kiállításról, ami gazdagította az iskola fél évszázadát.

Viszont külön-külön fejezetekben mutatjuk be a két tagozatot, azok megalakulását, infrastruktúráját, tevékenységét egészen a közelmúltig. A 2010 utáni időszakot viszont már komplex módon jelenítjük meg a könyvben, ezzel is hangsúlyozva, hogy a különböző művészeti területek idővel összeértek, és specialitásaik ellenére is szervesen összekapcsolódnak; mi így együtt vagyunk egy iskola: A Szombathelyi Művészeti. (Kiváló példa erre a 2015-ben színpadra vitt barokk kisopera, melybe minden tagozat és szak beletette a maga tudását, ettől lett kerek egész a feledhetetlen produkció.)

A tartalom tekintetében egyebek mellett kitérünk a közismereti képzés sajátosságaira is, bemutatjuk a diákéletet, és természetesen nem hallgatjuk el az iskola imponáló eredményességi mutatóit sem, amikre mindnyájan büszkék lehetünk.

– Netán minden díjnyertes diák boldogan olvashatja majd a nevét a könyvben?

– Azt azért nem, bár kezdetben ez volt a szándékunk. Több havi munkával és a pedagógus kollégák lelkes segítségével sikerült is összegyűjteni 50 év országos és nemzetközi versenyeredményeit, de meg is döbbentünk a végeredményt illetően. Nem szeretném spoilerezni a könyvet, de a kérdés kapcsán annyit mégis elárulok, hogy megközelíti a háromszázat az országos és nemzetközi dobogós helyezések és különdíjak száma. Így talán érthető a döntésünk, mivel ha mindenkit felsoroltunk volna az összes adattal (hol, mikor, milyen helyezés, milyen kategória, felkészítő tanár stb.), akkor félig betelt volna a könyv.

De nemcsak emiatt határoztunk úgy, hogy eltekintünk az eredmények részletezésétől, hanem azért is, mert manapság igen szigorú személyiségi jogi előírások vannak. A GDPR (általános adatvédelmi rendelet) alapján ki kellett volna kérnünk többszáz egykori diák hozzájárulását a neve közléséhez. Extrém esetben elhalálozott diák hozzátartozóinak az engedélyét is be kellett volna szereznünk – sajnálatos módon van ilyen is. Belátható, hogy ez szinte lehetetlen vállalkozás, ennek hiányában viszont etikai, de akár jogi kellemetlenséggel is számolnunk kellett volna.

De máris mondhatom, hogy milyen „kárpótlást” kapnak azok az egykori és mai növendékek, akiknek a kimagasló eredményeire büszkék lehetünk: Rövidesen DICSŐSÉGTÁBLA örökíti meg a nevüket az iskola aulájában. Megjegyzem: sosem értettem, hogy ez miért nem volt fontos, sőt magától értetődő évtizedeken át éppen a mi iskolánkban, ahol szinte világra szóló eredmények születnek?! Más iskolák aulái dúskálnak a serlegektől, érmekkel teli vitrinektől. Máshol még a „Katicabogár pötty-számláló verseny” 8. helyezéséért járó oklevelet is kiteszik büszkén a falra. Nálunk meg nincs látható nyoma annak sem, hogy például egyik növendékünk nemzetközi zongoraversenyt nyert Párizsban 2019-ben, a másik meg 1. helyezett lett 2011-ben a Nemzetközi Simándy József Énekversenyen Szegeden. Nincs kiírva sehová, hogy a közelmúltban egyetemisták festészetversenyén lett meghívottként első helyezett és különdíjas egy diákunk, de annak sincs nyoma, hogy Japánban nemzetközi egyetemi kiállításon egyetlen középiskolai produkcióként szerepeltek szobrász diákjaink munkái sikerrel! Döbbenet! Hát ezért is tartom fontosnak, hogy például egy könyv és egy Dicsőségtábla révén is kézzelfoghatóvá tegyük végre iskolánkat és annak értékeit!

– Feltételezhetjük, hogy fotók is lesznek a kiadványban?

– Mi az, hogy! Elképzelhetetlen lenne, hogy egy művészeti iskoláról megjelenő könyv ne legyen kellően színes és impozáns. A történetiség szempontjából nélkülözhetetlen archív fotók mellett a képek java kifejezetten jó minőségű és mutatós fotó, amely koncerteken, kiállításokon készült, vagy éppen az egyes szakok látványos képzőművészeti alkotásait mutatja be. Köszönettel tartozunk a Vaskarika.hu és a Nyugat.hu portáloknak, akik rendelkezésünkre bocsátottak sok-sok eredeti felbontású, nyomtatásban szépen megjeleníthető fotót. Házon belül pedig mindenekelőtt Vörös Máté és Vágvölgyi András tanár urakat illeti a dicséret és hála a rengeteg minőségi felvételért. Összesen mintegy 300 kép gazdagítja majd a könyvet kisebb-nagyobb méretben vagy éppen fotómontázsként, mindez a szöveges tartalomban elhelyezve, tehát nem külön galériaként. Azt gondolom, hogy a könyv kivitele méltó lesz a tartalomhoz. Tartós keménytáblás kiadvány lesz, kiváló minőségű papírra nyomtatva közel 300 oldal terjedelemben. A borító grafikája is elkészül rövidesen – az iskola egyik diákjának munkája –, később szívesen beszélek erről is.

– Bizonyára komoly költségei vannak egy könyvnek. Honnan teremtik elő a pénzügyi forrást?

– Valóban nem olcsó egy ilyen kiadvány. Természetesen szerzőként nem kérünk pénzt a munkánkért, de a nyomdai előkészítés, a korrektúra és a nyomtatás költsége többmillió forintba kerül majd. Kértünk és kaptunk felajánlásokat vezető helyi politikusok személyes keretéből összesen kb. félmillió forint értékben, és ezekért nagyon hálásak vagyunk, de ez csak egy kisebb részét fedezi a kiadásoknak. A fennmaradó összeget remélhetőleg a könyveladásból tudjuk majd előteremteni. A könyvet az előzetes kalkuláció alapján kb. 6 ezer forintért tudjuk majd adni –, ha úgy tetszik, két pizza áráért. Azt gondolom, hogy ez elfogadható ár lesz legalábbis azoknak, akik érzelmileg kötődnek az iskolához. De hát rájuk számítunk, hiszen nem kerül kereskedelmi forgalomba a könyv. Természetesen köszönettel veszünk minden egyéb pénzügyi hozzájárulást is.

– Mikor és hol lehet majd hozzájutni a könyvhöz?

– A hivatalos bemutató a jubileumi nagyrendezvényen lesz 2025. május 24-én. Akkor a Sportházban bárki megvásárolhatja a könyvet, de előrendeléseket is felveszünk az iskolában. Ennek módját rövidesen közzétesszük az iskola internetes felületein. Egy biztos: előre senkinek se kell fizetnie a könyvért, csak akkor, amikor kézbe veszi.

Nagyon bízunk benne, hogy sok-sok egykori diák is eljön a jubileumi ünnepségre és koncertre, valamint, hogy vásárol a jubileumi könyvből, mert ezzel a kiadás költségeihez járul hozzá, lényegében az iskoláját támogatja! És ki tudja, a könyvet fellapozva talán maga is látható lesz valamelyik fotón! 😊

…………………………………………

A jubileummal kapcsolatos összes híradás és tudnivaló a honlapunk HÍREK / JUBILEUM almenüjében olvasható. (a szerk.)