Tisztelt Látogató!

Szeretettel köszöntjük iskolánk honlapján. Engedje meg, hogy néhány általános információval szolgáljunk intézményünkről.

A Szombathelyi Művészeti Szakgimnáziumban 1975 óta folyik művészeti képzés, kezdetben zeneművészeti tagozaton, majd 1991-től képző- és iparművészeti tagozaton, valamint mozgókép-és animációkészítő szakon is. 1975-ben hazánk első vidéki zeneművészeti szakközépiskolájaként kezdte meg működését intézményünk. Büszkék vagyunk az alapítás óta eltelt 40 esztendő szakmai eredményeire, neves művésztanárainkra és az intézmény falai közül kikerült több – azóta a nemzetközi porondon is bizonyított – egykori diákunkra.

Mindkét tagozatról számos tehetséges növendékünk szerepel sikeresen az országos szakmai versenyeken, évről-évre dobogós helyezésekkel és különdíjakkal gazdagítva az iskola „dicsőségfalát”. De nem csak rájuk vagyunk büszkék, hanem mindazon tanítványainkra is, akik az itt szerzett tudással felvértezve megállták a helyüket a hazai és külföldi művészeti főiskolákon, egyetemeken, és immáron kollégaként, tanárként, művészként viszik tovább a stafétát.

Mint a fentiekből is látható, iskolánk elsődleges célja a művészpályára való eredményes felkészítés, azon belül növendékeink eljuttatása a sikeres érettségi vizsgáig, szakmai vizsgáig, felsőfokú felvételiig. Emellett igyekszünk megfelelő színvonalú képzést biztosítani azon kevés diákunk számára is, akik menetközben meggondolják magukat, és ilyen-olyan okból kifolyólag pályát módosítanak, azaz nem főállásban kívánnak felnőttkorukban a tanult művészeti ágakkal foglalkozni. Számukra mindenekelőtt a humán pályák nyújtanak lehetőséget, valamint az iskolánkban megszerzett szakképzettségek, melyekkel a munkaerőpiac különböző területein sikerrel helyezkedhetnek el.

Közismereti oktatásunkat minősíti, hogy a kompetenciaméréseken iskolánk rendre az átlag felett teljesít matematikából és szövegértésből egyaránt. Az érettségi vizsgák eredményességét illetően szintén a hazai művészeti szakközépiskolák élvonalába tartozunk. Nem véletlen, hogy az intézmény falai közül jogász, közgazdász és (nem művészeti irányultságú) tanári szakokra is eljutottak már jó páran tanítványaink közül. 

A Szombathelyi Művészeti Szakgimnázium a tanulói létszámot tekintve a közepes iskolák sorába tartozik, ahol valamivel több, mint 200 diák képzése folyik. Ez adja egyik erényét is; barátságos, szerető-törődő légkört biztosít az itt tanulók számára. A humánus, toleráns közeg a kezdetektől egyik vonzereje intézményünknek. Ugyanakkor a méretét jócskán meghaladó regionális kisugárzása van iskolánknak, hiszen azonos profilú középszintű oktatási intézmény nem található 100 kilométeres sugarú körben sem Magyarországon, sem a közeli Ausztriában és Szlovéniában. Ebből kifolyólag egyfajta kulturális, művészeti missziót is ellát az iskola a régióban, karöltve a tágabb térség kulturális intézményeivel, hivatásos és amatőr művészeti csoportjaival, alapfokú művészeti iskoláival és egyetemeivel. Nem utolsó sorban kiválóak iskolánk eredményességi mutatói. Országos összevetésben a képzés minden területén az elithez tartozik iskolánk, ezt igazolja több a közelmúltban készült tanulmány is.

Kedves Látogató!
Ha iskolánk felkeltette érdeklődését, örömmel várjuk szülőként, diákként az intézményben. Jöjjön el, nézzen körül nálunk! Készségesen nyújtunk személyesen is felvilágosítást képzéseinkről és a nálunk folyó művészeti munkáról.

Rápli Róbert igazgató 

2017. október 14-én este a Weöres Sándor Színházban adták át az idei vasi Prima-díjakat. Tíz jelölt volt az elismerésre, akik közül hárman lettek Primák. Egyikük iskolánk népzene tanára, Földesi János. A pedagógust a Magyar zeneművészet kategóriában jelölték.

Magosi Krisztina iskolatitkár volt a vendége október 10-én reggel a helyi Frisss Fm rádiónak. Munkatársunknak nem rég jelent meg az első mesekönyve "Lili kutyus kalandjai gazdianyuval" címmel. A könyvnek október 12-én csütörtökön lesz a bemutatója a Berzsenyi Dániel Könyvtárban.

Szabados Petra mozgókép- és animáció szakos diákunk 3. helyezést ért el a Szombathelyi Rambó vers c. videó versenyen, ahol ismert filmrészleteket kellett összehozniuk magyar versekkel. A jubileumi évben Arany János verseivel kellett pályázni.