Koncertek

A legügyesebb vizsgázók műsora hallható a Körteremben
Visszatapsolva a legjobbak
Régi hagyomány, hogy a hangszeres vizsgákat követően a szaktanárok által legjobbnak ítélt produkciókból koncertet adnak diákjaink . A 2013/14-es tanév I. félévének legügyesebb vizsgázóit 2014. január 16-án csütörtökön 17.30 órától hallgathatják meg az érdeklődők a Körteremben.

Bemutatkoztak az elsős zenész növendékek
Elsősök koncertje
November 14-én tartotta bemutatkozó koncertjét a 9.z osztály. Hagyomány az iskolában, hogy az elsősök egy őszi koncert keretében adnak számot hangszeres tudásukról. A két órás hangversenyt nagy érdeklődés övezte.

Az őszi tábor idején három növendékkoncert lesz a Körteremben
Növendékhangversenyek
Az október 25-27. között megrendezendő őszi tábor ideje alatt a tanári hangverseny mellett három nagysikerű növendékkoncerttel kedveskedtek diákjaink a táborozóknak.

A zenei világnap alkalmával tartottak bemutatót növendékeink
Ovis koncert
Október 1-én a Benczúr Gyula Utcai Óvodába látogattak a Zeneművészeti tagozat 9. osztályos növendékei Paulik Ákos Tanár Úr irányításával. Hangszerbemutatóval egybekötött koncerttel kedveskedtek az ovisoknak.

Diákjaink is közreműködnek az idei Savaria Karneválon
Karneváli muzsikálás
A zeneművészeti tagozat növendékei is közreműködnek a 2013-as Savaria Történelmi Karneválon. Diákjaink különböző összeállítású kamaracsoportokkal mutatkoznak be a Művészetek utcájában (Kossuth Lajos utca) az alábbi menetrend szerint:

« ... 7 8 9 10 11
Január 23-án iskolánkban is méltó módon megemlékezünk az áldozatokról. Mint ismeretes, budapesti gimnazisták szenvedtek buszbalesetet Olaszországban. A tragédiában 16 fő, többségében diák halt meg. Osztozunk a hozzátartozók fájdalmában. További információk:

Hagyomány, hogy a vizsgaidőszak végén közös koncerten mutatják be tudásukat azok a növendékek, akiknek a vizsgáját legjobbra értékelték a szaktanárok. 2017. január 19-én (csütörtökön) 17.30-kor kezdődik az első félév legjobbjainak koncertje. Lapozz a műsorhoz:

Ezúttal a Tóvendéglőben, kiváló hangulatban zajlott le az iskolai szalagavató. Az osztályok frappáns, szellemes műsorral ajándékozták meg a közönséget. A rendezvényről elsőként a Nyugat.hu közölt fotóriportot, amely itt megtekinthető: